6 Rész :
*Barbi
szemszög
Nem tudnám nézni,
hogy Zayn szenved, ezért alszom, ma vele tudom, hogy ettől jobb kedve van
mindig, mondjuk én is szeretek vele aludni. Mikor beértünk a szobába leültem az
ágyára ő pedig velem szembe.
- - Zayn mi a baj kérlek, mond el.
- - Nincs semmi baj Barbi. –mondta
- - Ne mond, hogy nincs semmi baj, mert látom rajtad és a másik hogy évek óta nem hívtál Barbinak. –mondtam mérgesen, de egyben szomorúan is.
*Zayn szemszög
Nem tudom becsapni, látja rajtam, hogy valami baj van. És mit
mondjak, hogy azért nem hívom hercegnőmnek, mert Niall azt mondta, hogy ha még
egyszer így hívom, kiherél.
- - - Az a baj hogy régóta szeretek egy lányt, de ő nem szeret es ez fáj annyira. – nem mondhatom el neki, hogy ő az a lány, mert szereti az én kis ír barátomat.
- - - Nem normális az a lány, aki nem viszonozza, az érzéseidet nem tudja, hogy mit hagy ki hogy nálad jobb embert soha nem kaphatna. –mondta.
*Barbi szemszög
Nem tudja az a lány, hogy milyen szerencsés ember hogy
szereti Zayn.
- - Gyere, aludjuk. – mondta Zayn.
- - Milyen régen aludt együtt. – mondtam.
-
Gyere,
változtatunk rajta. – mondta Zayn.
Lefeküdtünk
és magához húzott, mint régen.
-
Olyan jó hogy itt vagy mellettem. – mondtam.
Reggel mikor felébredtem Zayn békésen aludt miközben mellkasán
pihentem. De hirtelen valaki megszólat /Zayn volt./
-
Jó reggelt
hercegnőm. – mondta és egy puszit-nyomot az arcomra.
-
Neked
is. – mondtam.
*Zayn szemszög
Olyan jó volt úgy felkelni, hogy a mellkasomon feküdt bárcsak
minden reggel így kelhetnék fel, hogy mellettem van, az maga lenne a mennyország,
de ez csak álom marad egy gyönyörű szép álom.
-
Van
kedved elmenni, reggelizni aztán mondjuk, elmehetnék moziba, ha van kedved.
-
Persze.
– mondta mosolyogva.
-
Gyorsan
el készülök és mehetünk. – mondta majd nyomott egy puszit az arcomra és szívem
ekkor nagyott dobbant örülök, hogy vele töltetem az egész délelőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése